Virtuálisan sarokba állítja a Tesla a renitens sofőröket
Az autógyártó így próbálja visszaszorítani az önvezető funkciókkal visszaélő autósokat.
Az autógyártó így próbálja visszaszorítani az önvezető funkciókkal visszaélő autósokat.
Újabb rossz hír Elon Musknak.
Az olasz autótervező zsenik elképzelték a fenntartható városi mobilitás világát.
Az autó tulajdonosa a szoftvert okolja a balesetért.
Három önvezető autó is furcsán viselkedett, vizsgálják, hogy miért.
Az önvezetéssel kapcsolatban tett kijelentései miatt marasztalták el Elon Musk cégét.
Szerencsére csak egy teszt során, ami felhívja a figyelmet az önvezető rendszerek hibáira.
Az életével - és mások életével - játszott, aki ilyesmit használt.
A cég jogászai nem nézik jó szemmel, ha valaki becsmérli a termékeiket.
A keresőcég anyavállalata az egyik kínai autógyártóval együttműködve készítette el a robottaxi prototípusát.
Fontos taktikai szerepe lehet az önvezető járműveknek.
A japán márka azoknak fejleszt autót, akik nem tudnak vagy nem akarnak vezetni.
A japán márka a versenytársaitól eltérően nem az Egyesült Államokat vette célba a robottaxikkal.
A német autógyártó szerint bőven elég, amit az ő egyik modelljük már most is tud.
A céget a vezetőtámogató rendszerrel kapcsolatos megtévesztő állításai miatt vizsgálják.
Idén már két hasonló eset történt, amelyért feltehetően a radar hiánya a felelős.
Az egyik esetben egyszerű vandalizmusról van szó, a másik kevésbé egyértelmű.
A vezetőtámogató rendszerek segítenek megelőzni a bajt, de még nem helyettesítik a sofőrt.
A biztonságos távirányításhoz 5G-hálózatot használtak.
Elon Musk cége megépítette a bolygó egyik legizmosabb eszközét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)