Hirdetés

A Volvo egy évtizeddel elhalasztja a klíma védelmében tett korábbi nagyívű vállalásait

|

Az EV-piacok lassuló növekedése miatt kellett visszavenni az elektromos átállás tempójából.

Hirdetés

Bár néhány éve még széleskörű optimizmus övezte az elektromos hajtástechnológiák terjedését és jövőbeli szándékolt piacvezető szerepét, az elmúlt egy év sok kapcsolódó tervet felülírt az ágazatban. Korábban is rebesgették már a nyár folyamán, hogy a Volvo - eredeti terveit megmásítva - nem áll át az EV-k kizárólagos forgalmazására, de mostanra meg is született a konkrét döntés.

Nincs ezzel egyedül, hiszen néhány hete a Ford is bejelentette, hogy EV-k helyett egyelőre inkább hibridek fejlesztésére és gyártására fordítaná a rendelkezésre álló kapacitásokat. A Volvo eredeti elképzelése az volt, hogy 2030-ban már kizárólag elektromos járműveket fog értékesíteni, de már hónapok óta lebegteti a mostani visszalépést.

Új ígérete szerint a teles átállás tisztán elektromos autók gyártására csak 2040-re történhet meg, addig pedig a hibrideket is fenn fogja tartani a kínálatában. Erre az elmúlt évben bekövetkezett piaci változások adnak okot, hiszen jelentősen visszaesett az EV eladások növekedési üteme a 2024-es év első két negyedéves mutatói alapján szerte a világban.

Hirdetés

A Volvo kommunikációs stábja számos olyan tényezőt említett az irányváltás okaként, amelyek tényleg érdemben befolyásolták a jármű ipar piaci viszonyait. Ilyenek voltak a töltőinfrastruktúra vártnál jelentősen lassabb kiépülése, a kormányzati ösztönző programok kifulladása, valamint az ágazat kínai gyártóit sújtó vám, melyet az EU vezetett be júliusi hatállyal.

A vezető svéd járműgyártó azzal érvel, hogy meglátásuk szerint így is el fogják érni a három évvel ezelőtt kitűzött klímavédelmi céljaikat. A frissített tervek szerint már a jövő év során körülbelül 50-60 százalék körül fog alakulni a plug-in hibridek és EV-k összesített aránya, amit az évtized végére 90 százalék fölé szeretnének feltornázni.

A fennmaradó néhány százalékot egy olyan terméktípus fog kitenni, melyben kisméretű benzinüzemű motorok fogják megtermelni az elektromos hajtáshoz szükséges energiát az akkumulátorok működtetéséhez. Jelenleg öt EV van a Volvo kínálatában: az XC40 Recharge, a C40 Recharge, az EX30-as, EX90-es modell és a brand EM90 néven futó furgonja. Mivel az új direktíva inkább a hibridekre összpontosít, lehet, hogy a sor egy darabig nem is bővül tovább.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)