Hirdetés

Tényleg tisztább a levegő, ha elektromos autókat használunk

|

Kaliforniában kimutathatóan javultak az értékek az EV-k térnyerésével.

Hirdetés

Kaliforniában egy kimutatás szerint 2022-ben mintegy 2,4 százalékkal csökkentek az üvegház hatású kibocsátások az előző évekhez képest. Ez önmagában sem mutatna rosszul, de ha hozzávesszük, hogy ennek túlnyomó többsége a közlekedési ágazat deficitjének köszönhető, az a forgalomban lévő járművek adatai alapján egyértelműen igazolja az EV-k terjedésének hasznát.

New Yorkban is hasonló tendencia figyelhető meg, ott a különböző 100 százalékban EV-t használó taxis társaságok terjedése hozhatta meg a sikert. Az állami statisztikai hivatal adatai szerint az idei évig bezárólag a keleti-parti nagyvárosban mintegy 19 000 tonna szén-dioxid kibocsátásától sikerült megvédeni a légkört. A kormányzati jelentés szerint ez egyértelműen az elektromos hajtású járművek terjedésének köszönhető.

A Kaliforniai Légierő Bizottság (CARB), ami az állami tiszta energia-programok felelőse, kiadott jelentésében 9, 3 millió tonnás kibocsátás-csökkenésről beszél az előző évhez képest. Ez az eredmény részben a CARB kapcsolódó programjának köszönhető, ami már két évtizede működik.

Hirdetés

Úgy vélik, a mostani 2,4 százalék legnagyobb részben abból jöhetett össze, hogy az elmúlt év során 2,2 millió benzinüzemű autó tűnt el Kalifornia útjairól. Ez persze önmagában kevés lett volna, de a szél- és napenergia programok terjedésének köszönhetően már valóban képes volt változást elérni. Továbbá az ipar és a mezőgazdaság is kivette a részét a kibocsátáscsökkentő erőfeszítésekből.

Sokat olvasni arról a médiában, hogy Amerika rendkívül megosztott a hagyományos autók fokozatos kivezetésének tekintetében, amit az olyan fals információk terjedése is segít, mint hogy az EV-k ugyanannyira, vagy még inkább károsítják a környezetet. Bár valóban igaz, hogy az akkumulátor anyagainak bányászata károsítja a környezetet, és nem is mindig megújuló energiát használnak a gyártási folyamatok során, de abban konszenzus van, hogy ez összességében még mindig kevésbé káros a benzinüzeműek gyártásához és használatához képest.

"Kaliforniának van egy terve a kibocsátási célok elérésére, és az adatok azt mutatják, hogy az általunk bevezetett programok - amelyek közé tartozik a tiszta üzemanyagok használatának növelése és a kibocsátásmentes technológiákra való átállás minden ágazatban - működnek"

- mondta Dr. Steven Cliff, a CARB ügyvezető igazgatója egy nyilatkozatában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)