Hirdetés

A klímaváltozás már az országhatárokat is elmossa

|

Az olvadó gleccserek miatt újra kell rajzolni a svájci-olasz határt.

Hirdetés

Svájc és Olaszország határán, a Zermatt régióban egy gyönyörű, és a turisták körében népszerű üdülőhely található a téli sportok szerelmesei számára. Az itt fekvő Matterhorn hegy alatt egy emblematikus gleccser, a Theodul található. Egy egy évtizeddel ezelőtt készült kutatás kimutatta, hogy az azt megelőző negyven év során a képződmény tömegének mintegy negyedét veszítette el a nagyarányú olvadás következtében.

Emiatt az alatta húzódó szikla is végérvényesen átalakult, megváltoztatva a vízelvezető határvonalat. Mivel a határt hagyományosan ennek mentén húzzák meg, így két szomszéd arra kényszerül most, hogy újrarajzolják azt. Tulajdonképpen csak egy 100 méter hosszúságú szakasz érintett a változásban, de mégsem szokványos, amire a két ország kényszerül most az olvadások miatt.

Svájc pénteken már ratifikálta az új határt, és bár ezt Olaszországnak is meg kell tennie, őket érinti kisebb mértékben a változás. Akkor válik az intézkedés hivatalossá, amikor az egyezményt mind a két fél aláírta. Ezzel a két ország egy évek óta húzódó "határvita" végére tesz pontot, ami azért is fontos, mert a térségben egy hegyi menedékhely is van.

Hirdetés

Az érintett területen található Európa ötödik legnagyobb sípályája is. A turisták egyébként szabadon mozoghatnak ezen a szakaszon a korrekciótól függetlenül is. Az államok közti megállapodás magában foglalja az új határ pontos helyét, ami mostantól a Testa Grigia, Plateau Rosa, Rifugio Carrel és Gobba di Rollin nevű területek között fog húzódni.

A Swisstopo, Svájc nemzeti térképészeti hivatala felel az ország határaiért, ami öt országot érint 1935 kilométer hosszan. Itt állítólag gyakoribbak a változtatások, mint gondolnánk. Ezt többnyire szakemberek segítségével szokták elvégezni, és a változtatásnak sosem adnak politikai élt. Általában földmérők vesznek részt a folyamatban, és a leolvasott értékek összehasonlításával végzik.

Mára Európa lett a bolygó leggyorsabban melegedő kontinense, amelynek elsődleges indikátorai a gleccserek, a magas hőmérséklet miatt riasztó tempóban olvadnak. Egy kimutatás szerint Svájc 2021 és 2023 között az ország déli és keleti tartományaiban található gleccsereinek mintegy tíz százalékát veszítette el. Ez körülbelül annyi, mint ami 1960. és 1990. között összesen eltűnt.

Egyes tudományosan megalapozott kutatások szerint az elmúlt év a legmelegebb volt 20 000 éve, amit a szakemberek főként az üvegház hatású gázok számlájára írnak. Az elmúlt két hónapban odáig fajult a dolog, hogy csaknem 5300 méter magasba kellet ahhoz valakinek menni, hogy fagypontot mérhessen. Időjárással foglalkozó szakemberek szerint a jelenség tovább folytatódik a jövőben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)