A földi élet egyik legfontosabb eleme a víz. Ez borítja bolygónk kétharmadát, ez teszi ki szervezetünk 75 százalékát és legfeljebb három napig maradunk életben nélküle. Amikor szerves életet nyomait vizsgáljuk a világegyetem sztratoszférán túli részén, az tulajdonképpen víz utáni kutatást jelent.
A víz egy igen megosztó közös ügyünk. Van ahol elegendő áll rendelkezésre, míg máshol szinte alig. Az iparban és a mezőgazdaságban olyan sokat használunk belőle, hogy lassan kérdéses, hogy jól gazdálkodunk-e vele.
Ami bizonyos, hogy a sorozatgyártás elterjedésével egyre több műanyag alapú csomagolóanyagot használunk, ami globálisan is kihatással van a vízszennyezettségre. A vízben lévő, akár szabad szemmel is látható 5 mm-nél kisebb műanyagdarabkákat mikroműanyagnak nevezzük.
Korábban azt gondoltuk, hogy egy liter palackozott vízben esetenként néhány száz darab ilyen műanyag részecske található, de egy új kutatás fényt derített ezeknek egy még kisebb darabkákból álló csoportjára, amiből lényegesen több van. Az ilyen egy nanométer és egy mikrométer közötti darabkákat nanoműanyagnak nevezzük. Ezeket most sikerült először kettős lézerrel működő mikroszkóppal kimutatni és kategorizálni.
Kutatók már egy ideje sejtették, hogy az eddig felfedezettnél sokkal több ilyen mikroszkopikus műanyag részecske van, de amíg az amerikai Columbia és Rutgers egyetemek kutatói nem végezték el számításaikat, nem tudták, hogy mennyi és milyen fajta. Három vezető palackozott vízmárka egyenként öt mintáját véve alapul a kutatók megállapították, hogy a részecskék mennyisége literenként 110 000 és 400 000 között mozgott, vagyis átlagosan 240 000 körül volt egy hét elején megjelent tanulmány szerint.
Korábban csak az egy nanométernél nagyobb részecskéket vizsgálták, de mint kiderült, az ennél kisebbekből akár 100-szor több is lehet egységnyi mennyiségű vízben. A vizsgálat eredménye szerint, a műanyag nagyobb része magából a palackból és az egyéb szennyeződések távol tartására szolgáló fordított ozmózis membránszűrőből származik a tanulmányt vezető Naixin Qian szerint, aki a Columbia egyetem fizikus-kémikusa.
A tanulmányon társszerzőkén dolgozó Phoebe Stapleton, aki Rutgers toxikológusa, azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem tudják, hogy ez a jelenség mennyire veszélyes. Ámbár az sokat elárul a véleményéről, hogy a projekten dolgozó több más kollégával együtt jelentősen visszavettek a palackozott víz fogyasztásukból. Azt biztosan lehet tudni, hogy az emlősök szöveteibe is bejut a szennyeződés, de azt még nem tudni, hogy ott okoz-e problémát. Többek között ezért minősítette szükségtelen riogatásnak a tanulmányt egy palackozott vizeket gyártó cégeket képviselő érdekvédelmi szervezet.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a világ szinte fuldoklik a műanyagszennyezés súlya alatt, amit éves szinten több mint 430 millió tonnával súlyosbít. Ahogy Phoebe Stapleton írja egy nyilatkozatában:
"Egyszerűen nem lehet nyerni."