Hirdetés

Ki termeli a legtöbb megújuló energiát az EU-ban?

|

Készült egy összegzés, ami nem meglepő eredményt hozott.

Hirdetés

Az Eurostat nemrégiben kiadta a 2022-es adatok alapján elkészített statisztikáit arról, hogyan alakult a kontinens 27 országát magába foglaló közösség energiatermelése a közelmúltban. A rendelkezésre álló adatok alapján a vizsgált év végéig a tagországok a szükséges energia 23 százalékát tudták megtermelni valamilyen megújuló forrásból.

A folyamatban enyhe növekedés figyelhető meg, hiszen a 2021-es statisztika alapján ez az érték még csak 21,9 százalék volt. Ebben a tempóban tartható lenne a közösség eredeti vállalása, mely szerint 2030-ig a megtermelt energia 32 százalékának kellene kibocsátásmentes forrásból származni, de időközben ezt a célértéket 42,5 százalékra módosították.

Hirdetés

Megújuló energiának számítanak a nap- és a szélenergia, a geotermikus energia, az árapályjelenség segítségével termelt energia, a környezeti hő és a biogáz segítségével előállított energia. A 2022-es adatok szerint a legtöbb tiszta energiát előállító tagállam Svédország volt, amely összes energiaszükségletének megközelítőleg kétharmadát ilyen forrásból állította elő. Ennek többségét víz- és szélerőművek segítségével termelte meg, de jelentős mennyiségű energiát nyert bioüzemanyagok és hőszivattyúk használatával is.

A második helyezettek a svédek szomszédai, a finnek lettek. Ők a szükséges energiamennyiség közel felét - 47,9 százalékát - termelték meg megújulókból. Mivel Finnország hasonló adottságokkal rendelkezik, mint az első helyezett Svédország, így a rendelkezésre álló források gyakorlatilag ugyanazok: szél- és vízenergia, hőszivattyú és bioüzemanyagok.

Utánuk Lettország következik a sorban (43,3 százalék) főleg vízenergiára támaszkodva, majd Dánia (41,6 százalék) és Észtország (38,5 százalék), akik főként szélenergiából és szilárd bioüzemanyagokból termelnek tiszta energiát. Portugália (34,7 százalék) folytatja a sort, amely főként szilárd bioüzemanyagokra, szélre, vízerőművekre és hőszivattyúkra támaszkodott, míg Ausztria (33,8 százalék) leginkább vízerőműveket és szilárd bioüzemanyagokat használt.

A megújuló energiaforrások aránya Írországban (13,1 százalék), Máltán (13,4 százalék), Belgiumban (13,8 százalék) és Luxemburgban (14,4 százalék) volt a legalacsonyabb. A 27 tagállamból rajtuk kívül további 13 tagállam teljesített a 23 százalékos átlag alatt. Nekik biztosan sokat kell még javítani a teljesítményükön a jövőben, hiszen hamarosan újabb 2,5 százalékkal 45 százalékra szeretné módosítani az EU a 2030-as vállalását. A kitűzött cél pedig nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítását célozza, hanem a mostanában sokat emlegetett energiafüggőség csökkentését is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)