Az elmúlt évtizedekben a megújuló energiák közül a napenergia messze a legnagyobb növekedést érte el globálisan a rendelkezésre álló alternatívák közül. Bár a technológia egyre inkább kiforrott, ahol kevés a napsütéses órák száma éves viszonylatban, nem biztos, hogy a legjobb döntés naperőműbe fektetni.
A szintén természeti adottságoknak kitett szélenergia ugyan jó lehet olyan területeken, ahol sok heves légmozgás kíséri a mindennapokat szemben a kevés napsütéses órával, az infrastruktúra kiépítése lényegesen macerásabb, mint a napelem-parkok esetében.
Ezt a megoldást inkább közületek, magáncégek és energetikai konzorciumok választják, háztartási szinten ritkán jelent megoldást. Egy norvég startup, a WindSpider, most egy olyan telepítési módot fejlesztett ki, amely megkönnyítheti a szélenergia beruházások elindítását.
A cég által kifejlesztett könnyűszerkezetes darurendszer, azután hogy a tornyot felállították, gyakorlatilag magától megépíti a tengeri szélturbinát. Az energetikai vállalatot komolyan veszik az ágazatban, így az Energy Transition Norway is partnerséget kötött velük, és 2022 decembere óta a német RWE globális energiavállalat támogatja őket.
A WindSpider március elején jelentett be egy megállapodást a Leirvik Groupmal, egy másik norvég céggel, amely alumíniumszerkezetek összeállítására specializálódott. A partnerség lehetővé teszi a WindSpider számára, hogy speciális daruit teljes egészében alumíniumból építse fel.
Bár azt gondolhatnánk, hogy így a szerkezet könnyűsége miatt az építmény nem lesz elég masszív, de ez egyáltalán nem így van. Az eszköz több mint 1500 tonnás emelőkapacitással rendelkezik majd akár 20 megawattos (MW) turbinák számára. Az innováció különlegessége, hogy amint a torony felépül, tulajdonképpen nem sok teendője marad a kivitelezőknek.
A daru a tornyot támasztékként használja a turbina további alkatrészeinek telepítéséhez. A turbina tornya tartószerkezetként funkcionál, így kiküszöböli a daru és a turbina közötti relatív mozgást. A Dolly névre keresztelt daru, amely fel-le csúszkál a kereten, felemeli és a helyére rakja az alkatrészeket.
Ezután a szintén fel-le mozgó úgynevezett Blade Tool, egyrészről stabilan tartja a lapátot, amíg az a turbinához csatlakozik. A hagyományos darukkal ellentétben a WindSpider önemelő konstrukciója nem rendelkezik súly- vagy magasságkorlátozással, így a WindSpider szerint a legnehezebb és legszélsőségesebb környezetben is masszív lesz. Rögzített és lebegő szélturbinákkal egyaránt kompatibilis.
A WindSpider szerint találmánya forradalmasíthatja az iparágat, mivel több mint 50 százalékkal csökkentheti a tengeri szélerőművek költségeit.