A Tisza hosszú évszázadok óta fontos szerepet tölt be elsősorban a környékén élők életében, de egyfajta erőteljes szimbólumként tekint rá mindenki. Gyakran megemlítik egészen régi nyelvemlékek is, és költőink, íróink is előszeretettel választották a szőke folyót mint témát. Egy időben a "legmagyarabb folyó" címet is viselhette, hiszen a trianoni diktátum aláírásáig a folyó teljes egésze Magyarország területén volt.
Második legnagyobb folyónk 24 éve élte át törénetének talán egyik legnagyobb ökológiai katasztrófáját. 2000. január 30-án, este 10 órakor, a folyó romániai szakaszán egy ausztrál-román bányászati vállalat, az Aurul közel százezer köbméter cianidot és más mérgező anyagokat tartalmazó szennyvizet engedett a Lápos-folyóba, majd ezen keresztül a Tiszába és a Szamosba.
A szennyeződés február elsején érte el a folyó magyarországi szakaszát, és 12 nap alatt vonult le teljesen. A halálos méregnek minősülő anyag koncentrációja több mint 180-szorosa volt a megengedett határértéknek, így óriási pusztítást végzett a folyó élővilágában.
Ahogy a szennyeződés haladt lefelé a folyón, egyre alacsonyabb volt már a koncentráció. A Szamos torkolatánál még 135-szörös határérték túllépést mértek, a Tisza-tónál 34-szerest, Szeged alatt 15-szöröst, de a hígulás ellenére a méreg még Belgrádnál is kifejtette pusztító hatását, halak tömeges elhalálozását okozva.
A Tisza 2000-es éve ennek az eseménynek a jegyében telt el. A vízügyi hatóságok mindent megtettek a kárenyhítés érdekében. Gyors és hathatós cselekvésüknek köszönhetően a szennyezés következményei lényegesen enyhébbek voltak az előzetesen vártaknál.
A Tisza-tó ököszisztémája szinte teljesen érintetlen maradt, de a gyors intézkedéseknek köszönhetően a holtágak és árterek is jóval kisebb mértékben szennyeződtek csak. Fontos feladat volt az elpusztult halállomány haladéktalan eltávolítása is, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.
Egyes becslések szerint több mint 1200 tonna hal pusztulhatott el a szennyeződés miatt. A katasztrófa után biológusok úgy véllték, hogy a halállomány újratelepítése öt évet, az élővilág teljes helyreállása pedig akár 1-2 évtizedet is igénybe vehet, de a folyó a vártnál lényegesen hamarabb regenerálódott, amire minden bizonnyal rásegített 2000-es évek elején több kritikus mértékű áradás is.
Az alacsonyabb rendű élőlények állománya (kérészek, kagylók, szitakötők, rákok) 2002-re helyreállt, 2004-ig a korábban fellelhető fajok 95 százaléka ismét megjelent az érintett folyószakaszokon. Ennek ellenére a lebegő hordalékban és az üledékben még egy évtizeddel később is magas nehézfém-szennyezettségi értékeket mértek.
Bár a katasztrófa hosszú távú következményei sokáig ismeretlenek maradnak, a kutatók azt valószínűsítik, hogy azok elsősorban nem a cianiddal lesznek kapcsolatosak. A legmaradandóbbnak a Tisza hordalékába került és a hullámtérre kijutott, szennyezett vízzel a holtmedrek egy részében is lerakódott nehézfémeket tartják. Biztató jelnek tekinthető azonban, hogy az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora, a tiszavirág túlélte a katasztrófát.
2000. június 16-án egy országgyűlési határozat ökológiai katasztrófának minősítette a történteket. A Tisza hazai szakaszának egy részét majdnem két hétig terhelő szennyezésről a mai napig megemlékezünk minden február elsején. Az eseményekre emlékeztető dátum "A Tisza élővilágának emléknapja" nevet kapta.