Hirdetés

Videón a Range Rover első EV-je

|

Az eredeti koncepciónál kisebb SUV-nak már most 42 000 előrendelője van.

Hirdetés

Még év elején érkezett a hír, hogy a JLR klasszikus négykerék-meghajtású modelljének kisebb, tisztán elektromos változata már a fejlesztési szakasz vége felé jár. Az új formátum, amiről néhány hónapja csak pár jelentéktelen részéletet látni engedő fotó került eddig nyilvánosságra, most teljes terjedelmében látható egy kiszivárgott videónak köszönhetően.

Bár sok konkrétum ebből a felvételből sem derül ki az autó felszereltségét és kondícióit illetően, eddig még ez a legteljesebb kép, amit kaphattunk a debütálás előtt álló EV-ről, ami a márka első tisztán elektromos hajtású modellje lesz. A videón egy, a márkától megszokottnál kisebb elektromos SUV látható, amit kívülről az ilyenkor megszokott álca-borítás fed.

Egyszer ugyan egy teszt alkalmával, tavasszal már megcsodálhattuk a brit autógyártás új nagyágyúját, ám most egy lépéssel már közelebb a megjelenéshez ismét videón a jellegzetes formavilágot megtartó jármű. Hivatalosan ugyan még nem erősítették meg, de az előzetes információk alapján szinte biztos, hogy a Velar vagy a Sport nevet kapja az új modell.

Hirdetés

Korábban még bizonytalanság volt a megjelenés dátumát illetően, de most már szinte borítékolható az idei debütálás, valószínűleg még az ősz során forgalomba kerül. Óriási az újdonságot övező érdeklődés, hiszen az év elején 16 000 előrendeléssel bírt az új EV, mostanra azonban már 42 000 leendő tulajdonosa van. Az előzetes felmérések szerint ez ugrásszerűen megnövekedhet a tényleges megjelenést követően.

Leonard Hoornik, a járműgyártó kereskedelmi igazgatójának nyilatkozata szerint, ha becsukjuk a szemünket, fel sem fog tűnni, hogy egy V8-asban, egy I6-osban vagy egy EV-ben ülünk. A hírek szerint az új autót saját fejlesztésű hajtás- és kipörgésgátló rendszer is támogatja jobb felhasználói élményt nyújtva. Az új Rover ezzel állítólag olyanokkal veszi majd fel a versenyt, mint a Porshe Cayenne.

A CarSpyMedia jóvoltából készült videón az elektromos SUV egy példányát látjuk legurulni egy szállítójárműről a JLR Nürnbergi tesztüzemében. Bár korábban láttak már tesztelés alatt álló darabokat különböző skandináv országokban, ez az első alkalom, hogy sikerült is lencsevégre kapni a vállalat elektromos jövőjét indító modellt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)