Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin a hét elején látogatást tett az Egyesült Államokba. Hivatalos útja során főként Utah és Texas államban találkozott politikusokkal és más meghatározó közéleti szereplőkkel. Többek között beszélgetett Greg Abbott-tal, Texas állam kormányzójával, találkozott George Friedman geopolitikai szakértővel, íróval, és elfogadta Elon Musk meghívását is a texasi Gigafactoryba.
— Elon Musk (@elonmusk) September 26, 2023
Ez ugyebár az a gyáregység, ahol a Tesla elektromos hajtású járművei gyártásának központja is található, többek között ebben az üzemben készül a brand futurisztikus furgonja, a Cybertruck is.
A milliárdos és a magyar elnökasszony megbeszélésének középpontjában az ukrán háború és a demográfiai hanyatlás állt. Utóbbi többek között azért is lehetett központi témája találkozójuknak, mert a két héttel ezelőtti budapesti Demográfiai Csúcsnak Elon Musk is meghívott vendége volt, és bár nem tudott a rendezvényen részt venni, tizenegy gyermekes apaként többször is kifejezte egyetértését annak céljaival.
Novák Katalin hivatalos Facebook-bejegyzésében is beszámolt kettejük találkozásáról, ahol a nyugati térség demográfia hullámvölgyén és az ezzel kapcsolatos teendőkön kívül esett szó az ukrajnai helyzetről is.
A Tesla főhadiszállásának új bejárata és az újjáépített recepció épp a látogatás előtt készült el, amiről a vállalat vezetője a hivatalos látogatás napján posztolt néhány képet az X-en. Az újonnan elkészült bejárat fényvisszaverő padlót és téglalap alakú fehér boltíveket is villantott, míg a belső új recepciót egy trapéz alakú, szögletes íróasztal díszíti, ez meglehetősen hajaz a Cybertruck éles dizájnjára - amit a látogatás megkoronázásaként Novák Katalin is kipróbálhatott egy kör erejéig.