Hirdetés

Megszületett Brüsszelben a döntés a kínai elektromos autókra kivetendő vámokról

|

Hiába csatlakozott Magyarországhoz Németország is az utolsó pillanatban, az Európai Bizottság határozott a védővámok bevezetéséről.

Hirdetés

Hónapok óta folyik a vita arról, hogy hogyan kellene az EU-nak kezelnie az autóiparának nyereségességét veszélyeztető olcsó kínai járművek térnyerését. Sokakban jogosan merült fel a gyanú, hogy a távol-keleti ország állami támogatásokkal mesterségesen tartja alacsonyan az árakat. Míg korábban 20 000 dollár volt az a lélektani határ, amennyiért a gyártók hajlandóak voltak a legegyszerűbb, legolcsóbban előállított terméküket piacra dobni, manapság már léteznek olyan modellek, melyeknek a vámok nélküli vételára alig haladja meg a 10 000 dollárt, sőt némelyik még az alá is megy egy kevéssel.

Egy ideje már érlelődött a gondolat az EU döntéshozó testületeiben, hogy valamilyen intézkedéssel elejét vegyék a kínai autóipar mesterségesen megtámogatott térhódításának, azonban ezt a szándékukat nem fogadta osztatlan siker még a saját soraikban sem. Persze elsősorban maga Kína tiltakozott a döntés ellen a leghevesebben.

Hirdetés

Mivel az elsődleges testület közel sem volt egységes a törvényjavaslatot illetően, az Európai bizottság vetett véget a patthelyzetnek, és magára vállalva a döntés felelősségét, jóváhagyta azt. Bár a szavazás eredménye nem nyilvános, azt pontosan lehet tudni, hogy Franciaország, Olaszország, Lengyelország és Hollandia mellette szavazott, míg hazánk, Szlovákia és Málta ellene.

Az előzetes nyilatkozatok alapján arra lehetett számítani, hogy Németország ismert indokai miatt tartózkodni fog, de állítólag végül az utolsó pillanatban ellene szavazott. Sokan úgy gondolják, hogy Olaf Scholtz kancellár ezzel a vitatott döntéssel próbálja most valahogy helyreállítani a jelentősen megromlott renoméját.

A tartózkodók szokatlanul magas arányában most kiütköztek a régóta fennálló aggályok azzal kapcsolatban, hogy az Uniónak előbb-utóbb fel kell vennie a kesztyűt Kínával szemben. Bár abban továbbra is túlnyomórészt egyetértés van, hogy Peking tisztességtelen piaci gyakorlatával szemben, muszáj egységesen fellépni, a gazdasági megtorlástól való félelem számos országban csökkenthette az elszántságot.

A kizárólagos hatáskörrel rendelkező végrehajtó testület már korábban is jelezte, hogy határozott fellépésre van szükség ahhoz, hogy ne érje az ágazatban behozhatatlan lemaradás az európai gyártóikat. A magas energiaárak, a lassuló növekedés és az élesedő globális verseny már így is meglehetősen zavaros helyzetet teremtett.

Az extra vámok célja tehát az, hogy ellensúlyozzák a támogatások káros hatásait, és csökkentsék a kínai és az EU-s cégek termékei közötti árkülönbséget. Ezek mértéke az általános 10 százalékos vámtól független és márkánként változó. Míg az alapvetően amerikai brand, a Tesla Kínában gyártott modelljeit csak 7,8 százalékkal sújtották, a BYD 17, a Geely 18,8, a SAIC járművei pedig 35,3 százalékkal drágulnak a behozatal után.

Kína kezdettől protekcionizmussal vádolja az EU-t az intézkedés miatt, és a végsőkig tagadja a piaci egyensúlyt felborító állami támogatások létezését. Ezekért "cserébe" már be is lengette, hogy az EU tej-, alkohol- és sertéshús iparát súlyosan szankcionálni fogja különféle megtorló intézkedésekkel. Valószínűleg ez kongathatta meg sok EU-s vezetőben a vészharangot, és döntöttek inkább a tartózkodás mellett a szavazás során.

Ezzel párhuzamosan kínai tisztviselők egy csoportja intenzív tárgyalásokba fogott, hogy valamilyen alternatív megoldást találva mégis döntése felülbírálására vegye rá a Bizottságot. Mivel a pénteki döntés csak állásfoglalás-értékű, így az EU és Kína közötti tárgyalások még az október 30-ai határidő lejártáig elvileg nyitottak, és a hírek szerint folytatódnak is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)