Tavaly többször is írtunk már a svéd Einride nevű cégről, amely először az elektromos kamionokhoz mutatott be egy érdekes pótkocsi-megoldást, de tavaly júniusban már az Einride Pod nevű, teljesen önvezető kamionjainak fejlesztéséről is beszámoltunk.
A cég háza táján azóta is folyamatos a pörgés, aminek az eredménye egy, a közelmúltban aláírt megállapodás az Egyesült Arab Emírségekkel - írja az Electrek.
A lap információi szerint az Einride célja, hogy globálisan is ismert szereplővé váljon, a zéró emissziós haszonjárművek világában. Ennek az egyik fontos lépése az Emírségek energia-, és infrastuktúra-ügyi minisztériumával kötött megállapodás, amely a térségben átfogó ökoszisztémát építene ki az elektromos és önvezető teherszállító járművek számára.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy a svéd gyártó járműveit fogják használni a környéken. Az Einride ugyanis az Emírségek teljes logisztikai infrastuktúráját szeretné átformálni a fejlesztéseivel.
A most kötött megállapodás értelmében a svéd cég körülbelül 2000, tisztán elektromos hajtású kamiont és 200, elektromos hajtású és önvezető teherautót - a már említett Podot - telepít majd egy körülbelül 550 kilométer széles régióba, amley lefedi az Emírségek legnagyobb településeit, például Dubajt vagy Abu-Dzabit.
A járművek mellett a cég több mint 500 (!) töltőpontot is kiépít majd a térségben. Ahogy az Einride szóvivője elmondta, a céljuk, hogy minden helyszínen legalább 50 töltő várja majd a kamionokat. A logisztikai ökoszisztémát az Einride Saga nevű platformján keresztül folyamatosan ellenőrzik majd, hogy optimalizálni tudják az elektromos és önvezető járművek működését.
A nagyívű projekttel kapcsolatban pontos dátumokat egyelőre nem közöltek, azonban az első önvezető teherautók már öt éven belül megkezdhetik a munkát az Emírségek útjain.