Hirdetés

Ez az ország ingyen elektromosra cserél minden motorkerékpárt

|

Az anyagi háttér már megvan rá, indulhat a világelső kezdeményezés.

Hirdetés

Az elektromos autók és motorok megjelenését követően a világon sok helyen indítottak különféle ösztönző programokat, hogy népszerűbbé tegyék a villanyhajtást. Vannak országok, ahol adókedvezmény jár az elektromos közlekedési eszközök vásárlására, míg máshol ingyen parkolással és/vagy töltéssel csábítják az eddig fosszilis üzemanyagot égető járművek tulajdonosait.

Most azonban eddig soha nem látott, nagyszabású csereprogramot hirdettek Ugandában - írja az Electrek. A lap értesülései szerint az afrikai ország elnöke, Yoweri Kaguta Museveni újévi beszédében jelentette be, hogy a kormány minden ugandai motorosnak ingyen biztosít elektromos motorkerékpárt, ha hajlandóak lecserélni a korábbi benzines kétkerekűjüket.

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash/Ather Energy)
Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash/Ather Energy)

Museveni szerint kormánya már meg is állapodott egy sor befektetővel, akik a csereprogram költségeit állják. Ezek a befektetők később a töltőhálózatok, illetve az akkumulátorok cseréjét lebonyolító szervízpontok üzemeltetése révén juthatnak majd bevételekhez, ami fedezi a befektetéseiket. Utóbbi esetében kérdés, hogy mennyire fog megtérülni a beruházás, ugyanis azt már tudjuk, hogy az elektromos járművek akkumulátorai sokkal jobban bírják a strapát, mint ahogy arra korábban számítottak az iparági szakértők.

Hirdetés

A benzines gépekért cserébe ugandai gyártású elektromos motorkerékpárokat adnak majd, amelyek értéke körülbelül ötmillió ugandai shilling, ami nagyjából bő félmillió forintnak felel meg. Az egyik helyi gyártó, a Zembo motorjai például 72 voltos akkumulátort kapnak, fokozatmentes sebességváltóval, tárcsafékekkel, illetve a rögös helyi utakon jól használható robusztus vázzal. Érdekesség, hogy a Zembo motorjáról közzétett fotó a hazánkban is egykor népszerűnek számító Simson motorjait idézik - amelyekből nemrég szintén elkezdtek elektromos változatot fejleszteni. Az ugandai modell sokkal inkább a kínai NIO autógyártó megoldását idézi: a motorkerékpárok akkumulátorát gyorsan ki lehet cserélni, így nem a sofőrnek kell a töltéssel bajlódnia.

Első blikkre akár Simson vagy MZ is lehetne a Zembo elektromos motorja (Fotó: zem.bo)
Első blikkre akár Simson vagy MZ is lehetne a Zembo elektromos motorja (Fotó: zem.bo)

Ugandában nagyon népszerű a kétkerekű közlekedés, sokan használják a boda boda névre hallgató motoros taxikat is, az Ubernek is működik hasonló szolgáltatása az országban.

Az elektromos motorokat 60 százalékkal olcsóbb üzemeltetni, mint a mostaniakat, mivel nem kell hozzájuk üzemanyag. A motorkerékpárok töltése pedig a tankolásnak csupán a töredékébe kerül. Az elektromos motoroknak kisebb a szervízigénye is, így az üzemeltető még több bevételre tehet szert. Mivel pedig helyben készülnek, gondoskodhatunk a megfelelő biztonsági előírásokról, amelyek igazodnak a helyi körülményekhez. Ha például ellopnák a motort, lehetőségünk van rá, hogy távolról működésképtelenné tegyük. A motor maga is jelzést küld, ha megpróbálják egyes alkatrészeit leszerelni

- mutatott rá dr. Monica Musenero, Uganda tudományért és technológiáért felelős minisztere.

Az alapvetően városi használatra szánt motorkerékpárok akkumulátora körülbelül 70 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, ez azonban a cserélhető akkumulátoroknak köszönhetően könnyedén pótolható.

Az afrikai országban a motorkerékpárok mellett támogatják az elektromos autók vásárlását, de a tömegközlekedést is igyekeznek minél előbb elektromos alapokra helyezni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)