Az ukrajnai háború miatt kiadónk adománygyűjtést hirdetett, a felhívásra pedig sokan reagáltatok. Több százezer forint értékben gyűltek össze tisztálkodószerek, bébitápszerek, pelenkák, vitaminok és hasonlók, amelyekre gyűjtésünk időpontjában épp a legnagyobb szükség volt.
Múlt hét végén pedig útnak indultunk, hogy elvigyük az adományokat Beregsurányba, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik segélypontja működik. Az odaút eseménytelen volt, csak néha szorult össze a szívünk, amikor a határ irányába tartó, ukrán rendszámú autókat láttunk. Csak arra tudtunk gondolni, hogy ők talán valamelyik rokonukért mennek, vagy esetleg konkrétan a háborúba tartanak, mivel sok ukrán indult el hazafelé a pusztítás hírére, vagy azért, hogy a családjával legyen, vagy azért, hogy fegyvert fogjon az orosz agresszió ellen.
Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash/Joel Muniz)
A debreceni lehajtó után az amúgy sem túl jelentős forgalom még jobban megritkult, alig láttunk egy-egy autót a határ irányába haladni. Visszafelé annál többen jöttek, buszokkal, telepakolt autókkal. Nem tudtuk, mi vár majd minket, végül Beregsurányba megérkezve láttuk, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem viccel: elképesztő profizmussal kiépített segélypontra érkeztünk, ahol már a sátrakban is kellemes meleg és wifi várta az ide érkezőket. Folyamatos volt az ételosztás, azok pedig, akiket már regisztráltak, konténerekből kialakított melegedőkben várakozhattak.
A gyors regisztrációt követően már indultunk is a szomszéd nagyközségbe, ahol egy helyi vállalkozó által felajánlott raktárban gyűjtik az adományokat. Amíg arra vártunk, hogy kipakolhassunk a kisbuszból - amiért ezúton is köszönet a Ford Magyarországnak - megnéztük az egymás hegyén-hátán sorakozó kartondobozokat, szatyrokat és zsákokat, amelyekben az ország minden szegletéből érkező adományok sorakoztak. Azt is megtudtuk, hogy a szeretetszolgálat munkatársai napi hatmillió forint értékű segélyt juttatnak át a határ túloldalára, oda, ahol a legnagyobb a szükség.
Miután végeztünk a pakolással, visszatértünk Beregsurányba, mert eleve úgy terveztük, hogy ha szükség van rá, néhány menekültet el tudunk hozni Budapestig. Ekkor kiderült, hogy szerencsére nem csak mi gondolkodtunk így: éppen az érkezésünket követő percekben indult el két autóbusznyi menekült a főváros felé, így - ha csak átmenetileg is - de elfogytak a fuvart keresők. Arra azért megkértek minket, hogy három tizenéves fiút - focisták - és az őket a határon átkísérő edzőjüket vigyük el a szomszéd faluba, ahol ismerőseik várták őket.
Ezzel gyorsan megvoltunk, megindító volt nézni, ahogy az ismerősök széles mosollyal megölelik egymást. Ezután felhívtuk a segélypontot, hogy megkérdezzük, érkeztek-e azóta olyanok, akik Budapestre szeretnének jönni. Végül egy kétgyerekes anyuka és két, 8-10 év körüli gyereke és két 16-17 éves lány csatlakozott hozzánk a hazaútra. Angolul alig beszéltek, pár szót csupán, így az út során a Google Translate segítségével kommunikáltunk velük. Igyekeztünk minél átláthatóbban tájékoztatni őket, hogy merre megyünk, mikor, miért állunk meg, hogy amennyire lehet, biztonságban érezzék magukat. Az út során alig beszéltek, csak csendben nézték az autópálya elsuhanó felfestéseit. Tapintható volt a levegőben, hogy most, ki tudja mennyi idő után először egy picit fellélegezhetnek.
Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash/Kevin Bückert)
Már sötétedett, mire megérkeztünk a Keleti pályaudvarra, ahová a beregsurányi segélypontról irányítottak minket. Itt egy pár órás várakozás következett, ennyi idő alatt sikerült szállást találni az utasainknak. Ma pedig már azt is tudjuk, hogy azóta mind az öten megérkeztek Amszterdamba, ahol a holland kormány által felajánlott szociális lakásokba költözhettek be.
Elnézve a határmenti raktárban magasodó kartondobozok halmát, illetve a hírekben olvasható számokat - a BBC legfrissebb statisztikái szerint már több mint hárommillióan hagyták el Ukrajnát - nem tudtuk nem úgy érezni, hogy alig tettünk hozzá valamit a nagy egészhez. Persze hamar rájöttünk, hogy ez nem rólunk szól, és ha már van egy gyerek, aki nem éhezik, ha van egy anya, aki nem fázik, már megérte. Nem beszélve arról az öt emberről, akik pár napja még egy háborús övezetben menekültek a rombolás elől és most egy biztonságos nyugati országban ébredhetnek.
Ezt nem tudtuk volna megtenni nélkületek, ezért mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult az adománygyűjtés sikeréhez. Külön köszönjük az Open Communications hozzájárulását is, akik az anyagi segítség mellett az adományok beszerzésében is segítettek.