A 2023-as év több szempontból is trendforduló az autógyártásban. Így például tavaly sikerült megállapodnia a tagállamoknak, hogy az EU területén 2035-től felhagynak a belsőégésű hajtástechnológiát használó járművek forgalmazásával. Több olyan technológiai újítás látott napvilágot, amelyek javítják az EV-k teljesítményét, hatótávját és csökkentik a gyártás költségeit.
A tisztán elektromos hajtású modellek már sok szempontból megközelítik, sőt le is körözik a fosszilis tüzelőanyagokkal működő társaikat. A váltásnak az sem szabhat határt, hogy a hagyományos üzemanyagok világpiaci ára folyamatos csökkenő tendenciát mutat az EV-k térnyerése és a töltésükhöz használt egyre nagyobb arányú tiszta energiának köszönhetően.
Az 1995-ben alapított járműgyártó-vállalat, a BYD, eredetileg főként hibrid megoldásokkal próbált feltörni, de az utóbbi évtizedben annyit változott a piac, hogy már áthelyezték a tisztán elektromos hajtású autók és az ezekhez szükséges akkumulátorok gyártására a hangsúlyt. Bár a Tesla elsősége miatt a Roadster 2008-as megjelenése óta viszi a prímet az EV-k eladásában, a BYD - a plug-in hibrideknek köszönhetően - évekkel ezelőtt átvette a vezetést az összes elektromos megoldás tekintetében.
Ez a felállás egészen 2023 utolsó negyedéves EV eladási adatainak nyilvánosságra jöttéig volt így, hiszen az első európai gyárát Szegeden megnyitni készülő BYD ebben az időszakban több tisztán elektromos modellt értékesített, mint legnagyobb riválisa, a Tesla. Történt ez annak ellenére, hogy Elon Musk néhány éve még megmosolyogta a BYD-t, mint lehetséges trónkövetelőt.
Az élen történt helycserének több oka is van. Ezek közül talán a legszembetűnőbb, hogy Kínában, ahol a legtöbb BYD-t vásárolják, több, mint kétszer annyi ember él, mint a Tesla hazájában, az USA-ban. A másik ok a kínált termék árában keresendő, hiszen míg a Tesla egy bizonyos szint alá nem hajlandó menni árban, a BYD olcsóbb modelljei hódítanak a piac alsóbb szegmenseiben is.
Magyarországon némileg másként alakultak a tavalyi eladási statisztikák, melynek egyik legkézenfekvőbb oka, hogy csak idén kezdjük el a kurrens kínai márka forgalmazását. A tavalyi második féléves országspecifikus eladási statisztikák még nem jelentek ugyan meg, de az első félévesből is vonhatók le következtetések.
Ami biztos, hogy bár nőtt a forgalomba kerülő EV-k száma a 2022-es év hasonló időszakának adataival összehasonlítva, de ez még főként az előző éves megrendeléseknek, előjegyzéseknek köszönhető, amit 2023 első félévében viszont jelentős visszaesés követett. Ennek a teljes évre vonatkozó tanulságait, csak a második féléves adatok ismeretében vonhatjuk le. Nálunk a Tesla modelljeiből forgalmaztak legtöbbet, amit a BMW, a Volkswagen és a Kia EV-i követnek a sorban.